Alap KSE- 7011 Alap Hold utca , Frissítve:12.11.01. 10.00.
Alap KSE- 7011 Alap Hold utca , Frissítve:12.11.01. 10.00.
Képek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Felnőtt 2012/2013
 
Ifjúsági 2012/2013
 
Utánpótlás 2012/2013
 
Felnőtt 2011/2012
 
Ifjúsági 2011/2012
 
2010/2011-es bajnokság
 
2009/2010-es bajnokság
 
Linkek
 
Hírek
Hírek : 7. forduló - Alap-Sárszentágota

7. forduló - Alap-Sárszentágota


Alap - Sárszentágota   1-0 (1-0)

2008. szeptember 28.  16. 00, Alap, 100 néző. V: Masinka Cs. (Kapitány T. , Mester Zs.)

A 7. fordulóban a 4. helyezett Sárszentágota csapatát fogadtuk, akik a mérkőzés előtt 3 győzelemmel 2 döntetlennel és 1 vereséggel álltak. Ismét új felállásban kezdett csapatunk, a 3 védő előtt(Mozbauer Z. , Vass I. , Madarasi A.) Mozbauer Csaba, és Imre Csaba kezdett. Egy sorral előrébb Bánóczki Ferenc, Takács László és Molnár Tamás kapott helyet, a 2 támadó pedig Fenekes László és Hegedűs Gábor voltak. A vendég csapat 10 emberrel kezdte a mérkőzést (pedig voltak cseréik is!), a későn érkező Kristóf Gáborra vártak, aki a nyáron éppen Alapról igazolt hozzájuk. Jól kezdtük a mérkőzést, harcosan, sokat futva próbáltuk kiharcolni az oly régóta várt győzelmet. Az első nagy lehetőség Takács László nevéhez fűződik. Fenekes L. harcolt meg egy labdáért, amit estében még Takács L.-hez továbbított, aki a megpattanó labdát nem jól találta el, így a kapus könnyedén fogta. A vendégeknek is volt egy nagy helyzetük, azonban Fekti Cs. jó reflexel rúgta ki a jobb sarokba tartó labdát. Ismét Takács László került a figyelem középpontjába. Bánóczki Ferenc vitte el szépen a labdát a jobb oldalon, és egy csel után, Takács L.-hez passzolt, aki a 16-oson belül lerázta a védőjét, majd szépen a kapu bal oldalába rúgta a labdát. Ezzel 1-0! Az első félidőben több komolyabb esemény nem történt. A 2. félidőre a kezdő tizenegy futott ki. Majd a gólszerző Takács L. és a gólpasszt adó Bánóczki F. helyére Somogyi G. és Gilicze F. érkezett. Még 2 hazai csere volt, Hegedűs Gábort Lakatos Sándor váltotta, és a megsérülő Madarasi Attila helyére pedig Bölcskei József érkezett. 2. félidőben nem sok lehetőségünk adódott, ugyanúgy mint múlt héten Előszállás ellen ezúttal is kontrákból próbálkoztunk. A vendégeknél volt többet a labda, mindent megpróbáltak az egyenlítés érdekében, de jól működött a hazai védelem. A mérkőzés vége előtt pár perccel majdnem sikerült az egyenlítés, egy bal oldali szöglet után, a hosszú oldalon érkező Kristóf Gábor a kapufát találta el, így maradt az egy gólos előny, ami a meccs végéig már nem is változott. Ezzel a győzelemmel egy hónap után ismét sikerült győztesen elhagyni a pályát. Jövő héten az újonc Dunapentele ellen játszunk, akik eddig 4 ponttal szereztek többet nálunk, tehát ismét egy nehéz mérkőzés előtt állunk.

BB

Alap:

Fekti Cs.

          

Mozbauer Z.     Vass I.     Madarasi A.

     

Imre Cs.     Mozbauer Cs.

           

Bánóczki F.     Takács L.     Molnár T.

     

Fenekes L.     Hegedűs G.

 


 

Csere:

Takács L.     h.     Somogyi G.     65. p.    

Bánóczki F.     h.     Gilicze F.     65. p.    

Hegedűs G.     h.     Lakatos S.     75. p.    

Madarasi A.     h.     Bölcskei J.     80. p.    

Bauer B. / kapus    

 Hiányzók:

Bauer Á.

Czaffer G.


Gólszerző:

Takács L.


Sárga lap:

Mozbauer Z.

Somogyi G.


 

 

 

 

 

 

 
Kezdőlap
 
Facebook
 
Támogatóink
 
Alap
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Számláló
Indulás: 2005-01-29
 
Chat
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Archívum
 
Archívum, Statisztika
 
2008/2009-es bajnokság
 
2007/2008-as bajnokság
 
2006/2007-es bajnokság
 
2005/2006-os bajnokság
 

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.