2009. március 21. 15.00, Füle, 50 néző. V: Dala G. (Pásztor Cs. , Walczer A.)
A múlt heti mezőkomáromi megleptés döntetlen után ezúttal ismét idegenben, Fülén léptünk pályára a 16. fordulóban. Ellenfelünk a mérkőzés előtt a 11. helyet foglalta el, ősszel Alapon 1-1-es döntetlen született.
Ismét voltak hiányzók a csapatban, az állandó sérültek mellé (Czaffer Gábor és Somogyi Gábor) csatlakozott Bölcskei József is, eltiltás miatt Mozbauer Csaba és egyéb elfoglaltság miatt Gilicze Ferenc hiányzott.
A mékőzés elején hamar átvettük az irányítást, a hazaiak térfelén folyt a játék, de igazán nagy gólhelyzetet nem sikerült kialakítanunk. Mezőnyben jól játszottunk, de a gólszerzés sajnos nem sikerült, nem úgy a hazaiaknak. Egy középpályáról hátrapasszolt labda, a lesen álló hazai csatár elé került - de mivel ellenféltől kapta a labdát így nem volt les - aki egyedül vihette a kapura a labdát és a kifutó Lajtos már csak szabálytalanul tudta megállítani a játékost. Így tizenegyeshez jutott Füle csapata, amit Magda Cs. magabiztosan értékesített. Ezzel 1-0 a hazaiak javára. Csapatunk nem adta fel, tovább folytatta amit a mérkőzés elején elkezdett, a játék nagyrészt továbbra is a hazaiak térfelén folyt. Volt pár távoli lövésünk, szabadrúgásunk, de az egyenlítő gól nem akart megszületni. Egészen addig amíg Bánóczki Ferenc nem kapott egy remek labdát, kilépett a védők közül, még arra is volt ideje, hogy a kapust elfektesse, és a közben visszaérő hazai védő mellett a kapuba rúgta a labdát. 1-1! Ezután a második gólunkra sem kellett sokat várni. Hegedűs Gábor végzett el szögletet, mindenki feje felett átszállt a labda és a hosszú oldalon álló Imre Csaba elé került, aki éles szögből a kapuba rúgta a játékszert. 1-2! A szünetben is történt említésre méltó esemény, bemelegítés közben megsérült Bölcskei Balázs.
A második félidőre egy fokkal agresszívabb hazai csapat érkezett ki. Több veszélyes támadást vezettek, de a védelmünk jól állta a rohamokat. Akció gólból nem is sikerült betalálni a vendéglátóknak. De sajnos szabadrúgásból igen. A hazai csatár vezette keresztbe a labdát, de csak szabálytalanság árán tudtuk megállítani. A labda elé ismét Magda Cs. állt, aki 18 méterről a bal kapufát érintve a kapuba csavarta a labdát. 2-2! Ezután már nem sok említésre esemény történt, a hazaiak előtt adódott pár kisebb lehetőség, de inkább mezőnyjáték folyt a pályán.
Az első félidő jó játékát a másodikban már nem sikerült megismételni, így igazságosnak mondható döntetlen született. Csapatunk a három tavaszi mérkőzés közül még egyet sem tudott megnyerni. Mérlege: 2 döntetlen 1 vereség. A következő ellenfelünk Soponya csapata lesz, március 29.-én 16 órakor (előtte 14 órakor Tartalék mérőzés), de ezúttal már hazai pályán játszunk. Reméljük, hogy az első tavaszi győzelem is megszületik!
BB
Alap:
Lajtos Cs.
Mozbauer Z. Bauer B. Molnár T. Madarasi A.
Bauer Á. Szabó Gy. Imre Cs. Fenekes L.
Hegedűs G. Bánóczki F.
Csere:
Szabó Gy. --> Lakatos S. 65.p.
Bauer Á. --> Vass I. 70.p.
Fekti Cs. / kapus
Bölcskei B.
Hiányzók:
Bölcskei J. , Czaffer G. , Somogyi G. (sérültek) Mozbauer Cs. (eltiltás) Gilicze F.